A közúti közlekedés, a parkolás mindannyiunkat érint minden nap. Ennek javítására indult felülvizsgálat és tervezés, amelyhez a lentiek szerint várjuk az Ön/Önök javaslatait, véleményét.

Hírek, információk Révfülöpről, közéletről és tevékenységemről.
A közúti közlekedés, a parkolás mindannyiunkat érint minden nap. Ennek javítására indult felülvizsgálat és tervezés, amelyhez a lentiek szerint várjuk az Ön/Önök javaslatait, véleményét.
T. GTT Bizottság,
Már régóta vártam/vártuk, hogy a téma napirendre kerüljön, tapasztalva, hogy a Halász utca gyakorlatilag autóparkolóvá vált, a parkoló autók jelentős helyet vesznek el az úttestből, tönkreteszik a zöld területet, a parkolóhelyet kitartóan keresők pedig szennyezik a környezetet, illetve számos konfliktust/balesetveszélyes helyzetet okoznak ahogy szlalomoznak a sétáló gyalogosok, illetve a kölcsönzött játékokkal (lovacskák, lábbal hajtott négykerekű eszközök, stb) manőverező gyerekek között. Mennyivel jobb lenne – szerintem/szerintünk – , ha a Halász utca sétáló utcáva válna (szépen fel lehetne újítani) a romtemplomtól befelé, csak az autós célforgalom (itt lakók, üdülőtulajdonosok, áruszállítás) számára lenne megnyitva. Az eddig a Halász utca ezen (belső) részén parkolókat pedig a romtemplom és a vasút által határolt területen kialakítandó új parkolóban lehetne/kellene elhelyezni. A Halász utca további külső a camping felé eső területén nem javaslom, hogy a zöld terület rovására kerüljön további parkoló kialakításra. A vasúti átjáró előtt/után (forgalomtechnikai szempontból megvizsgálandó) egy elektronikus jelző/tájékoztató rendszert javaslok kiépíteni, mely mutatná a parkolók kihasználtságának állapotát, szabad helyeket, elősegítve az autóval érkezők tájékozódását.
Köszönöm
Kocsis József
Tisztelt Kocsis Úr!
Javaslatát regisztráltuk!
Köszönettel és üdvözlettel:
Miklós Tamás